hands-1662614_1920

Sokszor hallottam már a következő gondolatot: „Isten elfogad téged úgy, ahogy vagy, mert szeret, és az Ő szeretete végtelen”.
Ez egy időben azért zavart, mert ha ez igaz, akkor az azt is jelenti, hogy minden mehet tovább változatlanul. Az Ő elfogadó alapállása rám nézve nem jelenthet semmilyen változási igényt. Az ilyen szeretet feltételeket sem támaszthat, hiszen elfogad olyannak, amilyen vagyok. Ez a gondolatmenet megnyugtatja a hallgatót. Mint egy altatódal.
Aztán próbáltam árnyalni magamban ezt a megállapítást. Igen, elfogad, de nem hagy meg olyannak, amilyen vagyok. Alaposan kitakarítja „a lakásomat”. Ám valahogy ez sem nyugtatott meg.

Az egyoldalúságában hamis „Isten szeret”-mítosz nem a kedvencem. Az az áthidaló gondolat sem, amely azzal próbál nyugtatni, hogy „Isten gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst”. Van ugyan ebben is igazság, de – Wilhelm Busch(1) szavaival élve – a bűn nem olyan, mint egy kabát, hogy egyszerűen ki tudok belőle bújni. Hiszen a bűn bennem van, a szívem gondolata gonosz már ifjúságomtól fogva (1Móz 8,21), a bűn én magam vagyok. Mondhatom-e, hogy nem az enyém? Hogy nem teszem szívesen? Akkor meg miért teszem? És egyáltalán, kértem-e kezdettől fogva (vagy később), hogy megszabadulhassak attól?
Ennek nyomán bele kell gondolnom abba, hogy Isten a bűnöst nem tudja úgy elfogadni, méltatni valamire is, ahogyan van. Sokkal inkább el kell ítélnie a bűnöst és elvetni magától. Nincs mentségem előtte. Akkor pedig hogyan lehetséges az elfogadás?
A bűnös ember elfogadása egy nagyon ellentmondásos, magyarázatra, sőt kiegészítésre szoruló kijelentés. Mi oldhatja a feszültséget? Tillich(2) klasszikus rövidséggel fogalmazza meg ennek a dialektikáját (átfogalmazva egyes szám első személyben): „Elfogadni (magamnak) azt, hogy elfogadhatatlanságom ellenére (Isten) mégis elfogad engem”(3). Miben oldódik a feszültség? A mondat középrészében: az én „elfogadhatatlanságom ellenére”. Ha ezt nem hangsúlyozzuk és nem hisszük, akkor teljesen ártalmatlan mesévé válik a megigazulás tana, ténye.
Megigazulás csak Krisztus súlyos kereszthalála által lehetséges. Csak Krisztus váltsághalálának valódi elfogadása révén igazulhatok meg. Különben bűneimben halok meg (Jn 8,24). Mert a bűneim miatt elfogadhatatlan vagyok: a kárhozat gyermeke! Jézus éppen ebben ad megoldást. Ha nem hiszem a megigazító Istennek ezt az üdvösségszerző történeti cselekményét, akkor tulajdonképpen Voltaire(4) mottója érvényesül gondolkodásomban: „Isten majd megbocsát, hiszen ez a dolga”(5). Ez nem igaz! Kérdés az is, hogy egyáltalán tudok-e végzetes bűnösségemről?! Vagy már megszabadultam?
Miben nyilvánul meg Isten szeretete? Az elfogadásban? Máshol van a hangsúly! „Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy az ő egyszülött Fiát küldte el Isten a világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért” (1Jn 4,9-10). A Fiú az Atyával egyetértésben „önmagát adta a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból az Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint” (Gal 1,4).
Nem emberek áldozták fel Istennek a Fiút. Ő adta magát halálra, így lett keresztre feszített Isten!
Isten szeret? Igen. Hogyan? Önmagát kereszthalálba adó szeretettel. A keresztet ne akarjuk kikerülni. Csak a kereszt által van megigazítás, van elfogadás. Fogadjuk el Krisztus vére által a kész szabadítást.

Írta: Göllner Pál


(1) Wilhelm Busch (1897-1966) német evangélikus lelkész, evangelizátor
(2) Paul Tillich (1886-1965) német evangélikus teológus
(3) Angol szójátékként a „to accept” szó felhasználásával: To accept one’s being accepted in spite of one’s inacceptability. Ugyanez németül: Annehmen, dass man angenommen ist, trotz seiner Unannehmbarkeit.
(4) Voltaire (1694-1778) francia író, filozófus, a katolikus egyház kemény bírálója
(5) „Dieu pardonnera, c’est son metier.”

Köszönjük, ha megosztja tartalmainkat. Kérjük, hogy ezt mindig a szerző és a forrás megjelölésével tegye!

Kommentek: Kérjük, hogy a hozzászólásoknál “ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe” (Fil 4,8)! Köszönjük!