compassmagnifyingglass-001

A sorozat előző cikkeiben (I. rész, II. rész) egyrészt azt boncolgattam, milyen tényezők vezettek a reformáció elindulásához, illetve azt, hogy milyen, máig ható értékeket fedezett fel újra és tett hangsúlyossá számunkra is a Luther által indított megújulási mozgalom.
Ám felvetődik az izgalmas kérdés: ma van-e szükség reformációra? A saját egyházunkban? Például létszámbeli fogyatkozásunk okán. A válasz automatikusan az lehet: persze, hiszen reformátori igény az egyház állandó megújulása („ecclesia semper reformanda”). De van-e ennek a kijelentésnek (gyors) következménye? Van-e (ma is) folytatása a sokszor idézett imádságnak: „Uram, ébreszd egyházadat, és kezdd rajtam”?
Néhány általános dolgot vetnék fel, amelyeket meg lehetne és meg kellene vizsgálnunk, hogy Isten igéjével összhangban vannak-e.

A következő kérdések úgy az egyes embernek, mint a gyülekezetnek (egyháznak) szólnak.
1. Hisszük-e, hogy Jézus Krisztus, a mi Megváltónk, ma is Úr égen és földön?
2. Odaszántuk-e Neki életünket, szolgálatunkat?
3. Mit akarunk tenni? Ez értelmi döntés is. Ismerjük (és elfogadjuk) Isten akaratát (pl. 1Tim 2,4; 1Thess 4,3a)?
4. Valójában mit teszünk? Az Ő akaratát próbáljuk-e megvalósítani, vagy pótcselekvésekben szorgoskodunk? Végez-e pótcselekvéseket gyülekezetünk, egyházunk?
5. Mivel nyugtatjuk híveinket? Kielégítjük-e az ő igényeiket (konzumkeresztyénség)? Az-e a célunk, hogy jól érezzék magukat? Hogy legyenek élményeik? Univerzalizmust hirdetünk-e, hogy Isten mindenkit elfogad? Bebeszéljük-e nekik a bűnbánat nélküli bűnbocsánatot? Kerülő „megoldásként” pszichologizálunk-e? – Vagy hirdetjük a bűnbocsánat és örök élet igéjét Jézus Krisztusban?
6. Gyakran hivatkozunk a Szentlélekre, aki hitet teremt, amikor és ahol akarja. Tehát – úgymond – nem tudjuk őt befolyásolni. Ez könnyen kényelmünk igazolására, önfelmentésünkre szolgálhat. Pedig a mi feladatunk a hamisítatlan ige hirdetése, imaharc folytatása éppen a Szentlélek munkálkodásáért, a szolgálatunk hűséges végzése – a magvető reménységével (Zsolt 126,5-6). Mennyire izgat az egyes emberek üdvössége, ha úgy tetszik: annak a hírnek a továbbadása, hogyan találhatnak kegyelmes Istenre?
7. Meg tudjuk-e nyugtatni magunkat eddigi dolgainkra nézve? És vajon az Úr kedvét lelheti-e bennünk?
8. Van-e világos és biblikus válaszunk – szóban és magatartásban – a mai kemény kihívásokkal szemben (pl. liberalizmus és hajtásai, okkult hatások, a házasság és a család válsága, homoszexualitás, gender, anyagi csábítás, vallási tévelygések stb.)?
9. Hogyan ünnepeljük a reformáció jubileumát? Kulturális, sport-, gasztronómiai, környezetvédelmi, iskolai stb. programok mellett marad-e idő, energia, vágyakozás igehirdetésre és -hallgatásra, evangélizációra?
10. Meggondoltuk-e, hogy ha a reformáció lényegével, kincseivel, vívmányaival egyetértünk, akkor az a ma nagyon propagált ökumenével nem egyeztethető össze? Felelősek vagyunk saját híveinkért is, de a katolikus hívekért is – a tisztánlátás révén.

A reformáció ítélet volt az akkori egyház felett. Ennyiben ez akár történelem is maradhatna. De ítélet volt az ember felett is. Így – ma – felettem, felettünk is. Hangoztatja egyfelől a megtérés szükségességét. Hirdeti másfelől a kétségbeesett bűnösöknek a kegyelmet. „Luther nagyon jól tudja, hogy a bűntudatra ébredt embert nem lehet mással megvigasztalni, csak a kereszttel” (Túróczy Zoltán). – Ma sem.

Ki van ma szükségben? Egyén? Egyház? Szükséges-e ma a reformáció? Van-e szükséghelyzet?

Ha így látjuk, tegyük azt, amit Dávid: „Szükségemben az URat hívtam, és Istenemhez kiáltottam. Meghallotta lakóhelyéről szavamat, és kiáltásom eljutott a fülébe” (2Sám 22,7).

Írta: Göllner Pál

Kapcsolódó cikkek:

Szükséges volt-e a reformáció? I. rész – Paul Althaus indoklása

Szükséges volt-e a reformáció? II. rész – A reformáció kincsei

Köszönjük, ha megosztja tartalmainkat. Kérjük, hogy ezt mindig a szerző és a forrás megjelölésével tegye!

Kommentek: Kérjük, hogy a hozzászólásoknál “ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe” (Fil 4,8)! Köszönjük!